Kard

Stílusunk fő fegyvere a szamurájkard

Iskolánk kardhasználatára egy szóval a kötetlenség jellemző. A szavak kevesek egy művészet leírásához, egy festményt meg kell tekinteni, egy zenei művet meg kell hallgatni, egy építészeti remekműbe be kell sétálni, hogy az adott művészeti ág gyermeke kézen fogjon minket és körbevezessen valamelyik érzékszervünkön keresztül, hogy egy addig ismeretlen vagy ismert dolgot tárjon elénk új szemszögből.

A kard művészetét gyakoroljuk, minden egyes mozdulat egy alkotás. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor csak a művészetekre fogékony emberek tanulhatják meg a kardozás művészetét? Ellenkezőleg! A válasz az, hogy bárki elsajátíthatja. Miért? Mert mindenki számára elérhető ez a művészeti ág, olyan, mint az élet művészete. Ahhoz, hogy éljen, hogy életben maradjon, számtalan dolgot el kell sajátítania egy babának: például, megtanul mászni, majd járni; kézzel enni, majd evőeszközökkel; szavakat formálni, majd beszélni és így tovább. Lépésről-lépésre halad minden ember. Iskolánkban is hasonlóan tanulnak meg a tanítványok a karddal bánni.
 

A kardforgatás művészete a túlélésből, egy másik ember feletti győzelemből alakult ki. Ha egy csatát vagy párbajt túl akart élni egy harcos, akkor ügyesebbnek és gyorsabbnak kellett lennie az ellenfelénél. Napjainkban aligha lesz rá szükség, hogy e tudást megmutathassuk, mégis a világ minden szegletében tanulnak az emberek harcművészetet. Miért? Mert a valódi hús-vér ellenfelet felváltotta a saját bensőnkben lakó „ellenfél”. A harcművészet az emberben rejlő értékeket hivatott előhívni, csiszolni és érvényre juttatni.

Ezért a kard többek között megtanítja, hogy az élet elvételére kifejlesztett fegyver miként képes túllépni múltján és olyan értékekre helyezni a hangsúlyt, mint például az önfegyelem, a nyugalom, a tisztelet, vagy az élet szeretete.