Hatékonyság és kreativitás

Számos fajtája létezik a nunchakunak, iskolánk tanulásra és gyakorlásra, elsősorban a két fadarabot damillal vagy kötéllel összekötött típusút használja, haladó szinten jelenik meg a réz végű láncos változat. A tanítványok megismerkednek az egy, illetve egyszerre két nunchaku használattal is.
 
Egy nunchaku

A felépítéséből adódóan számos hétköznapi életben használatos képességet képes fejleszteni, mint például a folyamatos figyelem, a pontosság, a koncentráció vagy a fegyelem, a fizikum szintjén pedig a két kéz azonos szintű használata, a domináns kéztől függetlenül, a két kéz egymástól függetlenített mozgása, a szem-kézkoordináció javítása.

Mi történik, ha 3 részre osztom az eszközt?

Három részre osztott nunchaku

  • Megfogom az egyik felét, a fogásom biztos és határozott, ez képviseli az életemben ismert biztos pontokat, melyek alapján tájékozódom a világban. Ez az alaptudás.
  • A két fát összekötő elem képviseli a tanulási folyamatot, az irányítás megtanulását, a folyamatos figyelem fenntartását, amely állandó összeköttetésben van a fegyver harmadik felével, azaz az új, ismeretlen, megtanulandó dologgal.
  • A harmadik rész képviseli a megtanulandó feladatot. A nunchaku helytelen használata akár önveszélyes is lehet, ezért kell fokozatosan, megfelelő technikával elsajátítani a harmadik rész irányítását az első két ponton keresztül.
  • A negyedik pont a külvilággal való érintkezés: Hogyan hat az első három pont (alaptudás, tanulási folyamat, megtanulandó feladat) a környezetemre? Egy fegyver esetében ez annyit jelent, hogy csapást tudok vele mérni az ellenfelemre, legyőzve ezzel őt. Ez lesz a tényleges cél, hogy legyőzzem az ellenfelem? A valóságban a helyesen kivitelezett technikához rengeteg gyakorlás szükséges. A gyakorlás révén megtanulja az ember a fegyver által, mit jelent a folyamatos figyelem, a pontosság, a koncentráció vagy a fegyelem.

Nunchaku alaptartás

A két nunchaku használata haladó szinten, a kezek függetlenítésével komplexebb technikák kivitelezésére is megtanít, fokozza a szem-kéz koordinációt, javítja a kéz finom motoros mozgásait. Segít eltörölni a felesleges határt a domináns kéz és a „másik” kéz között.

A nunchaku használata megtanítja, mi a különbség a vakmerőség és a bátorság között. Ha túlzottan vakmerő vagy, csökken a figyelmed, ezáltal a fegyver hamar ellened fordulhat, viszont a bátorság elengedhetetlen az új technikák elsajátításához, begyakorlásához. Segít legyőzni a bennünk lakó félelemérzetet.